Színes mindennapok

Pizza – maradékmentő módon

A következő recept története csak annyi, hogy maradt egy csomó kolbászunk és szalámink otthon, amit féltettem attól, hogy végül ki kell dobni, mert nem esszük. Ilyenkor a legjobb megoldás a melegszendvics vagy a pizza. pizzát már rég készítettem, és akkor is bevallom, hogy vettem a tésztát, és nem én készítettem. De mindent el kell kezdeni, így ma elkészült az első teljesen saját pizzám:

Hozzávalók:

0,5 kg liszt, 0,5 ek só, 0,5 ek cukor, 2 ek olaj 325 ml víz, 1 csomag porélesztő

Elkészítése:

A vízben elkevertem a cukrot, a sót, az élesztőt, majd ha ez már teljesen elkeveredett, hozzáöntöttem az olajat. Egy tálban összekevertem a liszttel ezt az elegyet, majd kigyúrtam. Félretettem másfél órára, egy nedves konyharuhával letakarva. Ezután a tésztát átgyúrtam, és 3 felé szedtem. A sütőt bekapcsoltam, hogy legyen ideje átmelegedni, mert 250 fokos sütő kell nekünk. Az egyik tésztát nagyon vékonyra kb 0,5 cm-re nyújtottam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, megkentem a tejföl és paradicsomkrém keverékével, rá kukoricát tettem és az összes féle sajtot, amit csak találtam ráreszeltem. Előmelegedett sütőben 12 percig sütöttem. Kóstolás után a másik kettőt is elkészítettem, de azt már kolbásszal, ment rá zöldfűszer is. Nem érdemes előre lesütni, mert aránylag hamar kihűl, hanem érdemes előre megkenni, előkészíteni, és amikor kell, csak akkor lesütni. 

 

Húsvéti kosárkák, tojástartók

A következőkben gyerekkel és gyerek nélkül készíthető kosárkákat és tojástartókat hoztam, melyek szalvétagyűrűként is használható. Irány nyomtatni, vágni, használni!

Tavaszi kifestők

Nagyjából gyógyultan jelentkezem, első körben hoztam pár kifestőt, melyek nagy részét üvegfestő-alapként is használhatjátok. A lényeg, hogy a gyerekeket le tudjátok foglalni, amíg ti főztök, takarítatok, kreatívoskodtok, vagy loptok magatoknak egy pár perc pihenőt.

Kedves Tavasz!

Ma reggel hétkor sétáltattam a kutyámat, a kihalt utcán, az eső szemerkélt. Szippantottam egy mélyet a levegőből, és éreztem, hogy közeledik. Igen, hamarosan megérkezik, és megtölti az életet illattal, színnel, gyermekek visításával, mosollyal. Igen, hamarosan kopogtat az ajtón, már nem kell sokat várni, és itt lesz! Máris izgatottan várlak, és köszöntelek téged! Kedves Tavasz, siess, mert már szeretném hallani reggelente a madarak csiripelését, szeretném levetni magamról a tél nehéz szöveteit! Szeretném látni és érezni, ahogy a fák újra élettel, virágokkal és illatokkal telnek meg! Kedves tavasz, szeretném érezni az év első fűnyírása utáni illatot, amit olyan finom, mint egy parfüm! Szeretném érezni a jácint, a nárcisz illatát! Kedves Tavasz, ha te eljössz, az emberek elkezdenek egyre többet mosolyogni! Egyre nagyobbakat lehet sétálni, és a családok is ki tudnak mozdulni az “odújukból”. A gyerekek elővehetik biciklijüket, rollerjeiket, és sikítva tudnak keresztül száguldani a tereken. Kedves Tavasz, ha te eljössz, akkor tudjuk, hogy már úton van a húsvét, a nyár, a tavaszi és a nyári szünet, kezdődnek a fesztiválok, hamarosan mehetünk nyaralni. Kedves Tavasz, egy új ígéretet hozol magaddal, így kérlek, már ne várass minket sokáig, mert már izgatottan várunk! Siess, jöjj már!

https://www.facebook.com/pages/Sz%C3%ADnes-mindennapok/289685514572970

Fali kép kreatívan – sablonok 3

Találtam még egy jó párat, ami szerintem szép alapja lehetne egy ilyen fali képnek. Nem kell más hozzá, csak üvegfesték, képkeret – üvegezett – és a kiválasztott sablon:

Fali kép kreatívan – sablonok 2

Hoztam még nektek képeket hozzá. Nagyon belelkesültem tőle, lehet nem csak egyet, hanem többet is fogok készíteni! 🙂 Amelyik tetszik, nyomtassátok, és készítsétek el, a legegyszerűbb, és szerintem a legszebb díszítése az otthonunknak!

Fali kép kreatívan – sablonok 1

Ahogy ígértem hoztam sablonokat, még mindig a nő témánál maradva. Ezeket ki tudjátok nyomtatni, alátenni az üvegre, és lehet festeni! Jó munkát hozzá! Ha van kedvetek a facebook-on keressetek, és osszátok meg velem, nektek hogy sikerült!

Lakásdíszítésre hangolva – fali kép kreatívan

Az utóbbi időben lendületet kaptam arra, hogy a lakásommal foglalkozzam. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy eladom-e, vagy nem. Ezért nem is fektettem belé sok energiát, hiszen, ha költözöm, csak sajnálnám. Eladom a lakást elhatározás havonta megszületik, de sosem lett így, ezért is döntöttem úgy, hogy elkezdem kicsinosítani. Csupa olyan ötletet próbálok ki, ami a nyári festés után is megmarad, vagy nem sokból tart újra elkészíteni. Az első, amit megosztok, egy fali kép, amit kedvem szerint helyezhetek át bárhová. Ami kell hozzá: fekete üvegfesték – vékonyan fogó! -, üvegezett képkeret, sablon. Szerintem ezek a képek csak egy vagy két színben néznek ki jól, de ez már ízlés kérdése, kinek hogyan tetszik. Ez sima fekete, alatta fehér papírral. A következőt, amit szeretnék megcsinálni fekete – kék színű lesz, majd hozom a képeket. De természetesen lehet fehér helyett a háttér is bármilyen színű!! Holnap hozok nektek sablonokat, ha kedvet kaptatok ti is!

Valentin napi levélpapírok, borítékok

 A következőekben borítékok és levélpapírokat találtok, melyeket ki tudtok nyomtatni, és már mehetnek is a szerelmes üzenetek, idézetek, emlékek vagy saját versek!

 

Valentin napi kiegészítők

Itt találtok nyomtatható könyvjelzőket, ajándékkísérőket, Valentin napi kuponnak valót. Nyomtassátok, ragasszátok, vágjátok!

 

Valentin nap saját kezűleg

Ha szeretnénk mi magunk ajándékot készíteni kedvesünknek, akkor a lenti képekből meríthettek ötletet, természetesen ezeket nem csak Valentin-napon készíthetitek el, hanem bármelyik hétköznap is! Valamint sok ezek közül a lakás állandó  dísze, kiegészítője is lehet!

További ötletekért keress a facebookon! Színes mindennapok névvel ott is megtalálsz!

Valentin napi programok

Legtöbb éterembe, szállodában van erre az ünnepre kitalált program, de ilyeneket találhatunk akár művelődési házakban, iskolákban, vagy sportcsarnokokban, mozikban, színházakban is. Érdemes utána járni személyesen valamint az internet segítségével. A teljesség igénye nélkül, pár program plakátja, az ország több pontjából:

Valentin nap otthon

Ez az az ünnep, amely megosztja az embereket. Hiszen miért csak egy nap kell gondoskodnunk arról, hogy meglepjük szerelmünket, szeretteinket, miért kell ezen a napon megajándékoznunk egymást, programokat kitalálni!? Én azt vallom, hogy , ha az ember szerelmes, minden alkalmat meg kell ragadnia arra, hogy megvallja, kimutassa érzéseit, valamint ezt apró ajándékokkal és meglepetéssel is megtegye. Ezek a meglepik lehetnek olyan aprók is, mint, a minden szabadnapomon meleg étellel várom haza a párom, hiszen nem azért teszem, mert ezt várja el a társadalom, hogy nőként ezt tegyem, és nem várja el tőlem a párom sem, de én mégis élvezettel főzök neki, és imádom nézni, ahogy fáradtan hazatér este, leül az asztalhoz, és én már szervírozom is neki a meleg, általam főzött ételt. Szerintem már ez is romantika. Minden annak számít, ha melegség önti el a szívünket közben. Ebből adódóan, romantika reggel kávéval várni, ágyba vinni a reggelit, sütni – főzni, meleg tiszta lakással várni, odanyújtani a törölközőjét, amikor kilép a zuhany alól, átvállalni a reggeli kutyasétáltatást, hogy tovább tudjon aludni, sétálni… Mert ezek olyan apróságok, melyek nem kerülnek ugyan sokba, de ezt mind szerelemből és nem kötelességből teszünk. De természetesen megajándékozhatjuk egymást, szervezhetünk programokat kifejezetten erre a napra. De arra figyeljünk, hogy ezt ne erőltessük, és ne várjuk el a párunktól, ez ne legyen kötelező!

A klasszikus programok a mozi, színház, étterem, wellness.  Figyelem, ha ilyen programot szeretnénk, akkor jó előre beszéljük le, foglaljuk le! Az idei év mozijára a Szürke 50 árnyalatára már olyan mozikban is lehet foglalni, ahol máskor nem, hiszen hatalmas rá az érdeklődés!

Ha otthonra tervezünk programot, vagy mi készítünk saját kezűleg, akkor a hozzávalókat idejében szedjük össze, hiszen ha extrább dolgokra is szükségünk lesz hozzá, az lehet hogy pont aznap már nem lesz, mert más is pont azt vagy hasonló meglepetéssel készült!!!

A klasszikus kuponfüzet, vagy apró üzenetek a dobozban, palackban klisének bizonyulhat, de ha még nem készítettél ilyet, akkor itt az alkalom! De mehet rúzzsal a fürdőszoba üvegjére egy üzenet, vagy borítékban idézetek, emlékek az együtt töltött időkből. Ezt egy behűtött bor mellett bontogathatja, miközben nevetgélve felidézhetjük a kellemes pillanatainkat! Természetesen ha nincsenek fényképek, akkor a borítékba kerülhet saját kézzel írott emlékek is. Valamint azt is leírhatjuk, mit imádunk a másikban, miért szerettünk bele, kedvenc történetünk, vagy aranyköpések! Ha kávézik, akkor egy műanyag sablont készíthetünk bármilyen figurával vagy felirattal, és kakaóporral vagy fahéjjal üzenhetünk vele. Ha otthon reggelizik mehet ágyba a reggeli! 

Képekben jövök pár ötlettel:

Jelmez ötletek

A következőkben komplett jelmez ötleteket találtok, melyek házilag is könnyen elkészíthetőek!

 

Farsangi álarcok 4. rész

Még mindig van:

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!